Bioinformatika, bioszámítógépek I-II.

(Metaelméleti Könyvek 1. Stratégiakutató Intézet, 2004)

Bioinformatika és metaelmélet

A jövő egyik új gondolkodási módjának ma a metaelméletet, a metafilozófiát tartjuk, amely egyszerre tudomány és teológia, filozófia és tudatkutatás, elméleti fizika és az ősi tudások megértése. A következő időszakban három könyvet is szeretnénk kiadni magyar és angol nyelven, mert az univerzális tudáspiacon az új gondolkodást, avagy a metaelméletet komoly sikerrel képviselhetjük.

Elsőként Szentesi István Bioinformatika és bioszámítógép című, két kötetes, átfogó igényű könyve a tudásvezérelte kor egyik legfontosabb elméleti és gyakorlati problematikáját járja körbe: a bioinformatika interdiszciplináris tudományát és ennek az új gondolkodásnak az egyik legfontosabb alkalmazási lehetőségét, a bioszámítógép fejlesztés lehetőségeit. A sokrétű elemzés komoly szakmai teljesítmény, így több egyetemi szakon tankönyv válhat belőle, miközben a hazai szellemi elitnek az egyik új tudományba való beavatását is segíti.

Ez a könyv egyszerre szöveggyűjtemény és kommentár, tudományos elemzés és személyes reflexió. Új tájékozódás és új tájékoztatás, anélkül, hogy a végső válaszokat akarna adni.

A két kötetes munka várhatóan igen jelentős visszhangot válthat ki majd, egyrészt mindenekelőtt azért, mert egy gyökeresen más, magas szintű, új filozófiát követelő tudomány először mutatkozik be magyar nyelven, másrészt pedig azért, mert a bioinformatika - metatudományi jellege miatt - széles felületen találkozik a genetikával, az elméleti fizikával és például a tudatkutatással. Ennek révén talán a poszt-normál tudományos gondolkodás is érthetőbbé válik.

Ez a könyv tehát komoly szellemi, sőt olykor kimerítő elméleti kalandot kínál, egyúttal az ezredforduló tudományának s alkalmazásának veszélyeit és reményeit is jól jelzi. Megjelenése meghökkentően messzire mutat, s nem tudjuk, hogy a bioinformatikát is hasznosító holnap milyen új világot hoz.

Stratégiakutató Intézet

forrás Prim Online

Metakönyv a bioinformatikáról

2005. február 12. 14:02

A Stratégiakutató Intézet kiadásában megjelent a Metaelméleti Könyvek című sorozat első kötete, Szentesi István Bioinformatika és bioszámítógépek című műve.
Az információelmélet és a biológia egyaránt alkalmas terület arra, hogy elgondolkodtató feltételezésekkel lássa el a gondolkodni vágyókat és a kutatásra fejüket adókat egyaránt. Közben számos új terület is nyílt a kutatók előtt és a határtudományok és méghatárabb tudományok folyamatosan növelik a tudomány fájából kinövő ágakat, és a megismerési rétegek számát.
Olykor azonban látszólag széttartó tudományaprózódási folyamatok között felbukkannak azok a kutatási területek is, melyek éppen ellenkező fejlődési utakat mutatnak. Egyfajta szintézist, a különböző tudományterületek művelői által felhalmozott eredményeket összefogó feldolgozást nyújtva. Nem egy esetben később új tudományterületeknek alapot adva a "nagy egyesítések" nyomán felmerülő elméletek, teóriák igazolására vagy éppen cáfolatára. Vagy pusztán megpróbálva magyarázatot adni a látszólag különböző valóságszeletek összefüggésrendszereire. Ilyen területté válhat a bioinformatikával illetve a biológiai számítógépekkel foglalkozó új szintetikus terület, amennyiben a jelzett fogalmakat nem szűkítjük le egy-egy szűk területére, például a biológia határán.
Azt, hogy ez az új vizsgálati, ismeretszerzési és feldolgozási megoldás, az egyfajta kommunikációs metaterek kialakítása, majd kitöltése a meglevő és később megszerzendő ismeretekkel milyen hosszú távú eredményeket hoz, azt a jövő fogja eldönteni. A ma eseménye egy, a témába vágó könyvbemutató volt. A bemutató tárgya pedig Szentesi István Bioinformatika és bioszámítógépek című művének I. és II. kötete, mely a Stratégiakutató Intézet kiadásában jelent meg. Megnyitva egyben egy új sorozatot, mely a már említett ismeretösszefoglalási módszert hivatott különböző tudomány területeken is közkinccsé tenni. Ezt a sorozat neve is mutatja: "Metaelméleti Könyvek".
Simay Endre István

www.prim.hu

BIOINFORMATIKA ÉS BIOSZÁMÍTÓGÉPEK

(kísérlet félúton)

Az emberiség írott (és gyanítható: igaz ez az íratlanra is) történelmét kezdettől fogva végigkíséri egyfajta versengés, amit szimbolikusan a "kard és pajzs" vetélkedésének nevezhetnénk. A megfogalmazásbeli sorrend szándékolt: a mindenkori "kardok" elleni védekezésül jöttek létre korról-korra az éppen aktuális védelmet biztosító "pajzsok". (Hogy azután kezdődjék minden elölről: az adott pajzsok kiiktatására alkalmas újabb és újabb kardok nemzedékeinek garmadáját híva létre. Így működik ez az ördögi mókuskerék az idők kezdete óta.)

Metaforánknál maradva: az első "globális" kard létrejöttének éve (mint tudjuk) 1945: történt pedig ez a nukleáris fenyegetettség képében. Veszélyei nagyságát "kétélű" volta (de így talán pontosabb: Janus arca) miatt próbálták tompítani: az atom- és hidrogénbombák mellett ugyanis itt vannak velünk a maghasadás energiáját békés célokra felszabadító atomerőművek is. Ám ez egy dolgon mit sem változtatott: bolygónkon a "globalitás" (ráadásul: veszély formájában) elsőként atombombaként öltött testet.

Amikor az 1970-es évek közepén a biológia tudománya először szembesült a maga kard és pajzs problémájával (a DNS rekombináns technikák alkalmazásának lehetővé válásával): okulni kívánt a fizika példáján - s moratóriumra tett kísérletet. Ám a szirénhangok (mint eddig mindig a történelem folyamán) erősebbnek bizonyultak: a génsebészet áldásai (pl. Humán Genom Program) mellett ezért beszélhetünk ma már a génsebészet veszélyeiről is (pl. Humán Genom Program) ...ugyancsak globális méretekben.

Előbbi két példában (a fizika és a biológia esetében) a potenciális veszélyek globális jellege nem kizárólag önmagában jelentkezik (vagyis: egy totális nukleáris háború rémképeként - vagy egész fajunkat a Föld színéről eltüntetni képes bio-terrorizmus víziójában). Mert ezek (szerencsére - egyelőre még - nem következtek be, s remélhetőleg soha nem is fognak). Ami rizikó azonban már (sajnos) nem fikció, hanem valós globális jelenléttel bíró tényleges és soha többé (?) palackjába vissza nem űzhető dzsinn: az az emberek (mindannyiunk) tudatába mélyen beléivódott állandó veszélyeztetettség érzése s az ennek következtében emlékeinkben ma már lassan csak elérhetetlen álomként élő egykori, ettől mentes világ hiú ábrándja.

Ráadásul most, az ezredfordulón újabb, még ennél is ijesztőbbnek tűnő dilemma előtt állunk: utóbbinak kényszerítően paradigma-váltó jellege úgy fogalmazható meg, hogy a problémák globális méreteit azoknak egy még ennél is magasabb dimenziója - immáron univerzális (sőt: nem kizárhatóan "multiverzális") kiterjedése az, ami meghatározni látszik.

Mire gondolunk itt elsősorban? A globális szülők (a fizika és biológia) univerzális gyermekeinek (a "koraszülött" bioinformatikának és az éppen születés előtt álló kvantumszámítógépeknek) - a szellemei ajtónk előtt toporognak s már halljuk dübörgésüket. Képzeletünk lassan az unoka gondolatával is meg kell barátkozzon: s ez a multiverzális dimenziók kvantuminformatikával operáló számítógépeinek a világa.

A bioinformatika "koraszülött" változatait a különféle genom-programok sikere hívta életre. A kvantumszámítógépek fabrikálásán (többek között) a kriptográfusok szorgoskodnak. (Az újmódi univerzális kardok "fenegetése" tehát már folyamatban van...) A kérdés az: miként és mikor lesznek bevethetők? A válasz már nem sokáig várat magára.

Már globális problémáinkkal is egyre kevésbé megbirkózni képes világunkban (ahol mind nyilvánvalóbban a legnagyobb gond az, hogy: kevés az idő) ezen univerzális és multiverzális irányokból közelítő ismeretlenre logikusan jelentkező válasz-reakcióként fogható fel az a paradigma-váltó hangulat, mely egyben az egyetlen remény forrása is lehet... s elhozhatja az új bioinformatikának és az "élő kvantumszámítógépeknek" (a bioszámítógépeknek) a távolban már feltűnni látszó, és remélhetőleg katarzist hozó lehetőségeit. (S ezzel az emberiség talán ismét a már végérvényesen megszűntnek hitt, állandó veszélyektől mentes - de egy új világ küszöbére érkezhet... )

Szentesi István "Bioinformatika és bioszámítógépek (kísérlet félúton)" c. műve ebbe a veszélyekkel teli, de egyben egzotikus világba visz el bennünket: s ha elég bátorságot érzünk magunkban "alászállni a mélybe" - biztosak lehetünk benne, hogy nem bánjuk meg a végén. De az átváltozások sorozatán se lepődjünk meg közben, ...melyek során a bioinformatika, az emberi tudat, a bioszámítógépek és az emberi társadalmak égető gondjai merőben új megvilágításban tűnnek fel majd előttünk.

Bioinformatika és bioszámítógépek

2005. február 20., vasárnap - 20:15 Nimrud

Az emberi agy, mint komplex élő rendszer és rendszer-hálózat kiváló modellezési lehetőséget nyújt a szuper- és a kvantumszámítógépek megalkotásához is. A biológia, az információelmélet és kibernetika közös határterülete új tudományágat szült, ez pedig a bioinformatika és a bioszámítógépek.

Ismét egy magyar kutató

Forgatom Szentesi István, a Bioinformatika és bioszámítógépek (kísérlet félúton) című mintegy 1000 oldalas könyvét, amit tiszteletpéldányként kapott a jox.hu szerkesztősége a szerzőtől. Szentesi igen mozgalmas tudományos életpályát tudhat maga mögött: humángenetikusként 14 évet dolgozott az Országos Közegészségügyi Intézet Humángenetikai Laboratóriumában, illetve az Intézet Humán Mutagenezis Csoportjának volt a vezetője. A világon elsőként igazolta statisztikailag is releváns mintán a vinilklorid (a PVC monomerje) humán kromoszóma-károsító hatását 1976-ban. Szentesi István egyik alapítója volt az 1987-ben magyar kezdeményezéssel létrehozott International Society of Molecular Electronics and Biocomputers (ISMEBC) tudományos szervezetnek.

Új tudományos metaelmélet

Mintegy másfél évtizedes tudományos vívódás eredményeként Szentesiben megfogalmazódott a bioinformatika elméletre és bioszámítógép elvre alapozható új tudományos diszciplina gondolata.

"Az emberiség írott (és gyanítható: igaz ez az íratlanra is) történelmét kezdettől fogva végigkíséri egyfajta versengés, amit szimbolikusan a "kard és pajzs" vetélkedésének nevezhetnénk. A megfogalmazásbeli sorrend szándékolt: a mindenkori "kardok" elleni védekezésül jöttek létre korról-korra az éppen aktuális védelmet biztosító "pajzsok". (Hogy azután kezdődjék minden elölről: az adott pajzsok kiiktatására alkalmas újabb és újabb kardok nemzedékeinek garmadáját híva létre. Így működik ez az ördögi mókuskerék az idők kezdete óta.)

A bioinformatika "koraszülött" változatait a különféle genom-programok sikere hívta életre. A kvantumszámítógépek fabrikálásán (többek között) a kriptográfusok szorgoskodnak. (Az újmódi univerzális kardok "fenyegetése" tehát már folyamatban van...) A kérdés az: miként és mikor lesznek bevethetők? A válasz már nem sokáig várat magára.

Már globális problémáinkkal is egyre kevésbé megbirkózni képes világunkban (ahol mind nyilvánvalóbban a legnagyobb gond az, hogy: kevés az idő) ezen univerzális és multiverzális irányokból közelítő ismeretlenre logikusan jelentkező válasz-reakcióként fogható fel az a paradigma-váltó hangulat, mely egyben az egyetlen remény forrása is lehet... s elhozhatja az új bioinformatikának és az "élő kvantumszámítógépeknek" (a bioszámítógépeknek) a távolban már feltűnni látszó, és remélhetőleg katarzist hozó lehetőségeit. (S ezzel az emberiség talán ismét a már végérvényesen megszűntnek hitt, állandó veszélyektől mentes - de egy új világ küszöbére érkezhet... )

Bioszámítógépek

Szentesi könyvében olvasható, hogy "a biológiából a neurobiológia és a magatartástudományok, valamint az evolúciókutatás vetett fel olyan problémákat, amelyeket a biológia saját eszközeivel nem képes megoldani - viszont ugyancsak a biológia oldaláról a genetika (mindenekelőtt a Humán Genom Program) kezd szolgáltatni olyan átfogó, többé-kevésbé jól rendezett adatbázisokat, melyek a másik oldalnak adják fel a leckét. A születőben lévő új tudományterületnek még nincs neve, fogalmai, megközelítési módszerei még nem alakultak véglegesen - s a hozzáértők szűkebb körébe sorolhatók még egymást sem értik meg mindig. Mint tudjuk, ezt a "nevenincs" tudományterületet nevezzük mi egyenlőre bioinformatikának.

Más irányból megközelítve: azt már közelítőleg tudjuk, hogy az emberi agy nagyságrendileg kb. százmiliárdnyi-billiónyi sejtből épül fel. E sejtek mindegyikéből "kifelé mutat" egyetlen kimenet (az un. axon) - míg a bemenetek (dendritek) száma sejtenként ezres nagyságrendben van. E bemenetek a szinapszisnak nevezett érintkezési pontokon csatolódnak a többi neuron kimenetéhez. Maga az agysejt egy nemlineáris rendszer - amely a bemeneteket erő aktiváló jelek függvényében miliszekundum nagyságrendű idő alatt telítődő kimeneti jelet produkál. (Az adott sejt egyes bemenetei saját kimeneteihez is lehetnek csatolva.)

Összehasonlítva az emberi agyat a ma működő számítógépek felépítésével, megállapítható, hogy amíg az ingerületek terjedési sebessége durván hat nagyságrenddel lassúbb, mint a számítógépekben - addig a neuronok csatolódásai és komplexitása legalább ezerszer bonyolultabb, mint a számítógépelemeké.

Korunk elektronikai iparának fejlődésében több meghatározó tendencia érvényesülése figyelhető meg. Ezek egyike a hagyományos hardver elemek teljesítményének rohamos növekedése a technológiai rétegvastagság fokozatos csökkenésének következményeként. (Az un. nagybonyolultságú utasításkészlettel bíró, drága "CISC" (Complex Instruction Set Computer) és a minimális utasításkészletű, de nagyon nagy sebességű, viszonylag olcsó "RISC" (Reduced Instruction Set Computer) processzorok (lásd a Silicon Graphics gépeket - szerk) ugyanezen irányzat eltérő felhasználásra specializált változatai.

A másik jellemző tendencia, hogy a felhasználói igények növekedése gyorsabb annál, mint amit a processzorok teljesítménynövekedése önmagában kielégíteni képes.

A megoldás keresésének egyik iránya a szoftver algoritmusának hardver elemekbe való beépítése, amelyek lényege a feldolgozási idő jelentős csökkenése: az egész feladatot nem egyetlen processzor egység felhasználásával oldjuk meg úgy, hogy időben valamilyen program (iteráció vagy rekurzió) végrehajtására alkalmazzuk, hanem egyszerre több processzor egység működtetésével mintegy időt transzformálunk át "hardverbe". (Ez utóbbi megoldás egy lehetséges megvalósítását képezik az un. Mesterséges neurális hálózatok, amelyek felépítésükben többé-kevésbé az élőlények agysejtjeinek kapcsolódásait igyekeznek "utánozni".)

Az eddig használt "utánzatok" lényegében háromféle csoportba sorolhatók: (1) a többrétegű, visszacsatolás nélküli hálózatok, (2) a Hopfield-elrendezést követő időiteratív hálózatok és (3) a celluláris ideghálózatok kategóriája. Az egyes szerkezetek lehetséges alkalmazási körét világszerte nagy erőkkel kutatják, a képfeldolgozástól a gép beszéd szintetizálásán át a robotok irányításáig, optimumproblémák megoldásától asszociatív memóriák készítéséig (s számos területen értek már el jelentős sikereket - gondoljunk itt csak Roska Tamás és csoportja eredményeire)."

Szentesi István könyve várhatóan igen jelentős visszhangot válthat ki, mivel a szerző alaposan körüljárja a bioinformatika interdriszcipinális, kialakulófélben lévő tudományágát, illetve egyben komoly esélyekkel pályázhat egyetemi tananyagként a kétkötetes mű. A szerző könyvbemutatóján bejelentette, hogy következő könyve már a bioinformatika gyakorlati alkalmazását is be kívánja mutatni...

http://www.jox.hu/cikkek/85/9

A jobb kor reménye?
Szentesi István: Bioinformatika és bioszámítógépek

Mi ez a könyv voltaképpen?

Szemelvénygyűjtemény?

A szerző rendkívül szerteágazó szubjektív érdeklődésének kivetülése?

Az "információs sokk" áldozatának gyógyíthatatlan, kezelhetetlen tünetegyüttese?

A valóságról alkotott kaleidoszkópszerű kép, ahogyan a XXI. század kutatói szerte a világon megélik és átélik mindazt, ami az információs csatornákon keresztül árad feléjük?

Tény, hogy Szentesi István könyve tartalmában, stílusában, szerkesztésében és kivitelezésében egyaránt szokatlan alkotás. A szerző az interdiszciplinaritás ingatag talajára invitálja és készteti együttgondolkodásra az olvasót.
Miért oly ingatag ez a talaj?

A XX. század egésze tudománytörténeti, illetve tudományfilozófiai szempontból jellemezhető úgy is, mint az atomisztikus szemlélet, a végletes specializáció diadala vagy a redukcionalista gondolkodás virágkora. Az egyetemek szerte a világon specialistákat képeztek, akik a már rendelkezésre álló ismereteket toldozgatták, s az általánosan elfogadott keretek között, az axiómák - olykor bizony a dogmák - világában mozogtak-mozognak otthonosan, korlátot szabva szellemük szabad szárnyalásának. (Teljesítményük mindazonáltal nem lebecsülendő, éppen ellenkezőleg. A magas fokú specializáció nélkül aligha jöhettek volna létre azok a nagyszerű és innovatív jellegű technikai vívmányok, amelyek napjainkban vitathatatlanul kényelmessé és szórakoztatóvá teszik-tehetnék az emberi faj egészének életét a Földön.) Ám ahogy a kutatók egyre mélyebbre ásnak saját, egyre szűkülő érdeklődési területük szakirodalmába, egyszercsak felfedezhetik, hogy ugyanazokra az alapokra bukkannak, akár a fizika, akár a biológia, akár a pszichológia vagy a közgazdaságtudomány, a matematika, netán a szociológia, a művészettörténet vagy a politológia keltette fel kezdetben az érdeklődésüket. Természetesen nem mindenki, sőt egyelőre még csak nagyon kevesen jutottak-jutnak-juthatnak el erre a felismerésre. Holott egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a XXI. században valamennyi tudományterület művelője számára a közös alap az információ, amely egyszerre szervező elv, tudati termék, kommunikációelméleti fogalom, a hatalmi pozíció fenntartásának tényezője, valamint - információfizikai és filozófiai értelemben - a valóság oszthatatlan alapegysége. Mégis sokkolóan hat annak felismerése és belátása, hogy ugyanannak az elemi forrásnak az öntörvényű, önszervező megnyilvánulásait tanulmányozta a világ valaha élt összes tudósa, teológusa, művésze és a legkülönfélébb vallások prófétái - vagyis a kutatók, akik nem érték be az adott korban általánosan elfogadott, uralkodó szemlélettel, hanem szüntelenül új utakat kerestek.
Így hát az ezredforduló eseményekben gazdag, várakozásokkal, félelmekkel és reményekkel teli időszakában, törvényszerűen merült fel az igény a legkülönfélébb tudományterületek kutatói részéről a Nagy Egyesítés, a Mindenség Elméletének megalkotására, a világról szerezhető ismeretek képletbe foglalására. Nyilvánvaló, hogy ennek megalkotását nem sajátíthatja ki magának egyetlen fizikus, biológus vagy informatikus, de még a különböző szakterületeinek művelőinek szervezett közössége sem...

De akkor ki teheti meg? Ki az, aki képes lehet rá?

Az érzékelhető-mérhető és az emberi megismerőképesség határán túli világot egységesen kormányzó elvek feltárása évezredekkel ezelőtt a filozófusok "hatáskörébe" tartozott. A filozófia akkor a "tudományok tudománya" volt; ma metaelméletnek nevezhetjük. A metaelmélet kutatójának szükségképpen interdiszciplináris szemlélettel kell rendelkeznie és emellett holisztikus látásmódot kell kifejlesztenie. Képesnek kell lennie arra, hogy ugyanazt a jelenséget egyidejűleg többféle nézőpontból, más-más megközelítésből vizsgálja. Persze senkitől sem várható el, hogy valamennyi tudományágban azonos mélységben mélyedjen el: egyszerre legyen szakértője az antropikus elveknek és a telomeráznak, ne lepődjön meg, ha a kriptomnézia jelenségével találkozik, mindezek mellett képes legyen a Bose-Einstein kondenzátor megalkotására; a polihisztorok kora régen lejárt...

Az viszont igenis elvárható a XXI. század kutatóitól, hogy egymás eredményeiről folyamatosan tájékozódva a tudás, ezen túllépve pedig mind az egyéni tudat, mind az univerzális tudatosság szervező elveit megértsék (vagy legalább megsejtsék, illetve erre törekedjenek). Ez nemcsak a továbblépés, valamint a tudományos gondolkodás további fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hanem az emberi faj túlélésének biztosítéka is.

Ebben a megközelítésben a Bioinformatika és bioszámítógépek című alkotás egy lázadó elme szüleménye: kísérlet a különböző tudományterületeken felfedezett, elfeledett, majd máshol esetleg újra előbukkanó eredmények, meglátások, formálódó ötletek egységbe szervezésére. Ugyanakkor távol van ezen elvek rendszerbe foglalásától, ám a szerzőnek bevallottan nem is az a célja, hogy a Bölcsek Kövét tárja az olvasó elé. A könyv első kötetének alcíme - Kísérlet félúton - a leghívebben tükrözi a szerző szándékát. Tovább kell gondolni minden eddigi felismerést, el kell mélyedni, utána kell járni, utána kell számolni minden adatnak, minden ténynek, de a továbbiakban már nem a mindent elsöprő tagadás, hanem eleve a szintézis megalkotásának igényével és reményében.
Akár tudomást veszünk róla, akár nem, egy információban gazdag elektromágneses sugárözönben élünk. Az információtechnológia fejlődése lehetővé tette, hogy tartalmától függetlenül egyetlen felismerés, ötlet, de még kósza gondolatfoszlány se vesszen el - ha digitális formában rögzítésre került valahol, valamikor. A szelektív tudat képes rá, hogy az információözönből spontán módon azokat emelje ki, amelyek az adott pillanatban a leginkább foglalkoztatják a kutatót. A korszerű keresőprogramok lehetővé teszik, hogy az érdeklődő a lehető legrövidebb idő alatt, aránylag kis energiabefektetéssel rábukkanjon az elmélete továbbfejlesztéséhez szükséges információ-morzsákra. Ami az egyik elmélet kidolgozásának véletlenszerű mellékterméke, sőt selejtezésre ítélt hulladéka, lehet, hogy egy másik, történelmi jelentőségű felfedezés nélkülözhetetlen alkotóeleme, lényegi összetevője lesz. Már csak azért is érdemes végigolvasni ezt a nem mindennapi művet, mert a kutató biztos lehet benne, hogy talál egy apró utalást, egy ösvényt vagy akár egy többé-kevésbé komplex logikai felépítményt, amelyet saját elméletébe integrálhat, illetve amelyikhez saját gondolatait hozzáfűzheti. Akit pedig a Mindenség nagy kérdései foglalkoztatnak, ne csodálkozzon, hogy minden irányból, ám szerencsére különböző intenzitással kapja az információt.

Milyen hatással lehet ez a könyv az olvasóra?

Aki az egzakt definíciókat, komplex, rendszerbefoglalt, didaktikus leírásokat kedveli, az nyilván csalódni fog. Az összegyűjtött és szubjektíven szerkesztett gondolatok képlékenyek. Bár minden egyes bekezdés továbbgondolkodásra késztetheti az olvasót, a specializált területek művelőit irritálhatja, hogy a számukra jól ismert tények keverednek a világképüktől esetleg nagyon távol álló eszmefuttatásokkal, emellett szokatlanul sok szépirodalmi utalás is helyet kapott ebben a műben. Mégis úgy gondolom, éppen ez a színes kavalkád teszi értékessé a könyvet, hiszen pontos tükörképét adja mindazon folyamatoknak, amelyek napjainkban zajlanak körülöttünk és történnek velünk. Egyszerre tükrözi az ezredfordulón átlépő emberiség zavarodottságát és félelmét, valamint reményteli várakozását egy jobb kor iránt, amelynek megvalósítása - talán éppen a bioinformatika megértése és a bioszámítógépek megalkotása és fejlesztése révén - minden ma élő kutató elme feladata, célja kell, hogy legyen. A könyv éppen ezért hasznos lehet mindazok számára, akik a holisztikus gondolkodást már magukévá tették vagy éppen most ismerkednek vele. Alapmű mindazok számára, akik fantáziát látnak a metaelméletben s újszerűségénél fogva hajlandók ennek a szokatlan világlátásnak a megismerésére.

S hogy mindezek után mit értsen az olvasó a bioinformatika fogalmán? A szakmai körökben általánosan elfogadott definíció szerint a bioinformatika nem más, mint számítógépes módszerek kidolgozása és alkalmazása a biológiai információ kezelése és elemzése céljából. A folyamat megvalósítása azonban már jelenlegi szakaszában is túlmutat azon a szinten, ami biológusok, genetikusok és informatikusok harmonikus együttműködésével jellemezhető. A bioinformatika tágabb értelmezési tartományába éppúgy beletartoznak a genetikai kutatások, a Human Genom Projekt eredményei, mint a tudat nem biológiai hordozókra történő leképzésének elvi lehetőségei és gyakorlati módszerei, valamint a konkrét alkalmazások során feltáruló összefüggések társadalmi megítélése, mindezek messzire ható (jogi, etikai, filozófiai) következményei. Így a bioinformatika komplex, több rétegű fogalmi rendszert képez; olyasmit, amit a jelenleg is üzemelő, önmagukat intelligensnek gondoló "természetes bioszámítógépek" a velük született, valamint a környezet hatására folyamatosan újraíródó szoftverük alapján, a rendelkezésre álló információkból önállóan is megalkothatnak és szubjektíven értelmezhetnek.

Visegrádi Ildikó

http://www.evilagonline.hu/modules.php?name=archiv&file=olvas&cikk=200502-423771346863a